Kapja be a világ, a kicsik és nagyok, a mai nap kibaszott rosszkedvű vagyok!

Méghozzá azé, mert el lett véve a heti zenélésem. Az egyik valami számítógépet szerel össze sürgősen, a másik meg dögrovásba jutott halaszthatatlanul. Úgyhogy a vége az lett, hogy ugrott a jó kis próba. Én meg reggel mit sem sejtve, boldog mosollyal gyermeki arcomon 20 kiló cintányérba öltözve jöttem befele, hogy majd jól megcsapdosom, mint Palibácsit a jégeső nyár derekán. Most meg vihetem haza dolgom végezetlen. Legalább szóltak vóna tegnap, hogy betegen szerelnek össze gépet, aztán ne hozzam be az összes hulladék vasat, ami csak a kezem ügyébe kerül. Még az a szerencse, hogy patkómágnessel nem kerestem meg az utolsó gombostűt. Dehát ezek ilyen emberek, nem törődnek a szomorú dobosokkal, csak élik az életüket. Azaz az egyik most nem éli, hanem inkább dögli az életét. Hát az meg a legnagyobb pimaszság, hogy valaki próba előtt lebetegszik, hogy megmozdulni alig tud. Az ilyen emberek gonosz mosollyal a szemükben nyalnák el az utolsó kakasos nyalókát a kalocsai árvaház aulájában. Kár is szót vesztegetni, mert újra elzokogom magam.
Pipát se vettem még...